Újra a veszélyzónában! – elemzés

Elemzés, Hírek
A szezon hajrájában immáron nem volna szabad pontokat elengedni, a győzelem mégis ritka madár a kék-fehéreknél.

Attól tartok, hogy eljött a perc: immáron nem csak lehet, de szükséges is tragikusnak nevezni a helyzetet. A ZTE a kieső zónában állomásozik, noha alig egy-két éve még a feljutás sem tűnt lehetetlennek. Könnyű lenne felelősöket keresni, de ez aligha húzható rá egyetlen emberre. Ugyanis már az ősszel sem ment a kék-fehéreknek, nem újkeletű a kétségbeejtő szereplés. Sőt, Artner Tamás vezetőedzőtől még mindig látni a kísérletezgetést, ami abszolút pozitív, hiszen ilyet Szpisljak alatt nem láthattunk. A jelenlegi játék mögött van koncepció, elképzelés, mindössze a megvalósítás hiányzik.

Gólok nélkül nem megy, a ZTE pedig nem igazán képes gólt lőni – már régi probléma ez, de most különösen hangsúlyos. A védelem pedig, legyen akármennyire is megszervezve, fel fog őrlődni, ha a csapat többi részének nem megy. Az embernek kell a sikerélmény ahhoz, hogy ki tudjon lábalni a nehéz helyzetekből – legyen akár profi, akár amatőr – ezen nem változtat sem a fizetésének összege, sem pedig az elvárások módosítása.

Öt mérkőzés van hátra, ez nem ötször kilencven borzalmas perc, amin túl kell lenni, hanem tizenöt megszerezhető pont. Itt van az ideje, hogy a ZTE elkezdjen nyerni, ha kell, immáron bunkerfocival, ha kell, akkor rövid passzos játékkal, bárhogy is, szükség van azokra a pontokra. A küldetés nem lehetetlen, a feladat, vagyis a bentmaradás ugyanis még bőven teljesíthető. Láthattunk már a futballtörténelemben cifrább helyzeteket is. Láthattuk, hogy ha kellett, akkor több, mint kétezer ember hajlandó volt kimenni, hogy a ZTE mellett kiállhasson. A bentmaradás mégsem rajtuk múlik. Eljött a pillanat, amikor nem egy szezonon át tartó kiemelkedő formára van szükség, hanem öt meccset kell lehozni. Ez sem könnyű feladat, de a cél nemes, a tét hatalmas!

A pocsék szezon már nem megváltoztatható, viszont a helyzet még valamelyest szépíthető – vagy tovább rontható. Nehéz mérkőzések következnek!

Hajrá ZTE!
H. E.

Vélemény, hozzászólás?