Távozása óta először nyilatkozott Szpisljak: “A Facebook-generációval máshogy kell bánni”

Hírek
Fél éves, Zalaegerszegen töltött időszaka után most állt először képernyő elé előző trénerünk, Zoran Szpisljak, aki egy tévéműsorban volt vendég.

A mai napon a Digi Sport Reggeli Start című műsorában volt hivatalos a ZTE korábbi vezetőedzője, Zoran Szpisljak, aki számos témában kifejtette véleményét.

Első körben a csapat teljesítménye került szóba irányítása alatt, ugyanis a tulajdonos, Végh Gábor szerint a jelenlegi ZTE többre képes.

“Igen, ha a szerencsefaktor mellettünk állt volna abban az időszakban, akkor mindenféleképpen többet lehetett volna kihozni – kezdte Szpisljak. – Egy statisztika, amit kidolgoztunk abban az időben azt mutatta, hogy mérkőzésenként 5,6 helyzetet dolgoztunk ki, de sajnos ezt nem tudtuk átirányítani a gólokba. Ha ez sikerül, akkor pontokat tudtunk volna szerezni, és egyel vagy kettővel több győztes meccsel sokkal jobban nézne ki a csapat. A Zalaegerszegnek az NB I-ben van a helye, ám az utóbbi öt-hat évben ezt nem sikerült bizonyítani” – véli a szerb mester.

A következő téma az idegenlégiósok, kontra magyar játékosok szerepeltetése volt.

“Mindenképpen a fiatal játékosokra kell építeni, a külföldieknek csak kisegítenie szabad a csapatot, illetve hiányos posztokat betölteni, ugyanis a fiatalok jelentik a hosszútávú megoldást. A könyvemben is erről írok, hogy a modern generációt meg kell érteni, jobban fel kell készíteni a játékra, hiszen a jövőbeli siker rajtuk fog múlni.”

A generációk változását is érintették a műsorban.

“Ezek a fiatal játékosok nem úgy tanulnak, mint 10-15 vagy 20 évvel ezelőtt, én úgy hívom őket, hogy “Facebook-generáció”, teljesen máshogy gondolkoznak, ebbe nagyon mélyen, és komolyan bele kell tekinteni, ugyanis ha a külföldi labdarúgó akadémiák erősségeit nézzük, ott beépítenek új dolgokat, és segítenek ezeknek az ifjú futballistáknak, hogy a maximumot tudják kihozni magukból, így közülük ki tudják választani azokat, akik a legmagasabb szinten képesek játszani.”

A műsorvezető a körülményekről is megkérdezte a szerb szakembert, például a fiatalszabályról.

“Nem mindegy, hogy milyen szinten képzett játékosok kerülnek az első csapathoz, ebből adódik a nehéz dolga az edzőknek, ugyanis sokszor azt tapasztalhatjuk, hogy a fiatal játékos, akit beépítünk az együttesbe sokkal alacsonyabb szinten van, mint a csapat többi tagja, és az idő nem engedi pótolni ezeket a hiányosságokat. A szabály önmagában jó, csak annyit kellene rajta módosítani, hogy a játékosok akkor tudjanak részt venni a felnőtt csapat mérkőzésein, amikor már elérték azt a szintet.”

Végül egy örökérvényű téma, a pénz is szóba került.

“Nem a pénz dönti el a sikert, ez csak egy eszköz amely kisegíti a sportot, ám sokszor félreviszik, úgymond túlhasználják ezt a lehetőséget. A teljesítményt kéne díjazni, azt aki felmutat és hoz egy bizonyos szintet, ennek megfelelően kéne kiosztani a juttatásokat, aki pedig nem éri el, annak kevesebbet. Azt a pénzt inkább eszközökre kéne költeni, de profibban, mint ahogy ezt most teszik.”

A Zoran Szpisljakkal készült teljes beszélgetést itt lehet megtekinteni:

Vélemény, hozzászólás?