Ismerős edzővel érkezik holnapi ellenfelünk, nagyon fontos lenne az újabb három pont – beharangozó

Felnőtt csapat, Hírek
Két nyeretlenül megvívott bajnoki után ezúttal az újonc Budafok érkezik a ZTE Arénában, csapatunknak egyértelműen a győzelem a célja, amit természetesen nem lesz könnyű elérni.

A rossz rajt, majd az azt követő, sorozatban elért győzelmek után ezúttal ismét a jó forma visszaszerzéséért küzd csapatunk. A ZTE FC a Vác elleni hazai 0-0 és a Szolnok elleni 2-0-s vereség után a tabella nyolcadik helyén áll, és hogy visszakapaszkodjon az élboly közelébe, elengedhetetlen a Budafok legyőzése.

Ellenfelünk újonc a második ligában, tavaly az NB III Közép csoportjának megnyerésével vívta ki a jogot az NB II-es szerepléshez. Emlékezetes lehet tavalyi Magyar Kupa-menetelésük is, ami magába foglalta a Videoton kiejtését is, és amit végül a Ferencváros állított meg. Az ismerős vezetőedző, Prukner László keretében több rutinos, NB I-es múlttal rendelkező játékos is szerepel, amely az alapja a Promontor utcai csapat játékának.

Holnapi ellenfelünk a bajnoki táblázat 15. helyén áll 9 ponttal, legutóbbi két bajnokijukon hozzánk hasonlóan nem szereztek három pontot: az előző fordulóban a Győr ellen kaptak ki 2-1-re, míg előtte Mosonmagyaróváron játszottak gólnélküli döntetlent. A pontok pedig nekik is nagyon fontosak: utánunk a listavezető Kisvárdával mérkőznek, majd a kiesőhelyen álló csapatokkal (közvetlen riválisaikkal?) meccselnek.

Az általunk élőben közvetítendő mérkőzés négymeccses fontos sorozat kezdete is számunkra: a Budafok után a Budaörssel, a Nyíregyházával és a Doroggal mérkőzünk. Nos, elmondható, hogy a komolyabb célokért minimum kilenc pont, de inkább tíz-tizenkettő szükségeltetne, és most elválhat, képes-e tartósan jól teljesíteni a papíron gyengébb ellenfelek ellen a ZTE, és versenyben lesz a feljutásért, vagy a kellemetlen pontvesztések megakadályozzák majd a nagy sikereket.

Sérülés miatt remélhetőleg nem lesz újabb hiányzója a ZTE FC-nek, és bízunk benne, hogy sokan kilátogatnak majd a ZTE Arénába.

MECCSINFÓ

2017. szeptember 24. 18:00
Vezeti: Szilasi Szabolcs Asszisztensek: Aradi József, Mohos Milán
Élő közvetítés: hajrazte.hu (17:55)
Várható kezdőcsapatunk: Szappanos – Nagy G., Koszó, Forgács, Szabó M. – Dubek, Nagy T. – Fujsz, Babati, Ekker – Vernes
Helyezések: 8. ill. 15.

 

Vélemény, hozzászólás?