Félidőben égett a ház, végül azonban a saját kezébe tette a sorsát a ZTE Sopronban

Felnőtt csapat, Hírek
Soproni győzelmével bennmaradó helyre ugrott a ZTE az NB II tabelláján, így az utolsó forduló előtt saját kezében van a sorsa a kiesés elkerülését illetően.

Zalai szempontból nagy tétje volt a mai mérkőzésnek, hiszen a Zetének égetően fontos volt a három pont begyűjtése az NB II-es tagságért folytatott harcban. A ZTE tehát győzelmi kényszerben utazott a hűség városába, ahol a hazaiaknak a mérkőzésen való részvétele is kérdéses volt. Tetézi a helyzetet, hogy a hónapok óta elmaradó fizetések, és nehéz körülmények között edzőjük is ingerült hangnemben nyilatkozott. A hazaiak számára már csak az a kérdés, lejátsszák-e még az utolsó meccset, hiszen soproni csapat kapcsán mostanában egyre kevesebbet beszélnek a futballról.

Óriási balhé ellenfelünknél, kipakolt az edző: Dögöljön meg a másik lova is! – beharangozó

Sopronba szép számmal érkeztek zalaegerszegi fanatikusok, akiknek biztatása sokat segített csapatunknak. Rögtön a negyedik percben Vernes már el is találta a kapufát, majd nem sokkal később Nagy Tamás próbálkozását hárította a soproni kapus. A 22. percben Artner Tamásnak kényszerű okokból változtatnia kellett, hiszen Patvarosnak gondjai adódtak, így Fujsz érkezett a helyére. A 33. minutumban ismét Vernes és Nagy Tamás került a középpontba, előbbi szabadrúgásból, utóbbi fejesből veszélyeztetett. A 40. percben aztán jött a váratlan fordulat – Kővári egyedül hozta helyzetbe magát, és a kapu bal oldalába lőtt, megszerezve ezzel a vezetést a Sopronnak, így az első félidő végeztével vereségre állt a ZTE – mondhatni, hogy égett a ház.

A második játékrész kezdetekor ismét Vernes vette célba a kaput szabadrúgásból, majd az 58. percben már góllá érett a ZTE nyomása, ekkor Fujsz körülbelül 18 méterről gyönyörűen tekert a kapuba. A 70. minutumban Horváth Krisztofer révén a vezetést is megszereztük, aki egy szöglet utáni kipattanó labdát vágott Molnár kapujába. A 92. percben Vernes biztosította be a győzelmet, aki egy passz után a büntetőpont környékéről laposan lőtt a hálóba.

A ZTE ezzel a győzelmével a 17., azaz bennmaradó helyről várhatja az utolsó fordulóban megrendezésre kerülő Mosonmagyaróvár elleni összecsapást, ahol győzelme esetén biztosan elkerülné a kiesést. A soproniak pedig elbúcsúztak közönségüktől, hiszen nagy kérdés, melyik osztályban láthatják a csapatot szurkolói jövőre.

Soproni VSE – ZTE FC 1-3 (1-0)

Sopron: Molnár M. – Tóth D. (Erdősi 38.), Koronczai, Sifter, Czingráber – Holzmann (Gere 73.), Hadházi – Kővári, Kitl (Kovács A. 82.), Harangozó – Gyürki

ZTE FC: Kovács Z. – Polényi, Forgács, Devecseri, Lencsés (Fodor 46.) – Patvaros (Fujsz 22.), Nagy T. – Horváth K., Hudák, Babati (Ekker 54.) – Vernes

Gólszerzők: Kővári (40.) ill. Fujsz (58.), Horváth K. (70.), Vernes (90+2.)

Sárga lap: Koronczai (86.) ill. Devecseri (46.)

Piros lap:

Fotó: Szekeres Péter – Zalai Hírlap

Vélemény, hozzászólás?