Bobál: “Presztízsmeccs volt, próbáltuk megfojtani a ZTE játékát” – elmondta, nyáron miért távozott

Hírek
Korábbi házi gólkirályunk, Bobál Gergely csereként beállva döntötte el vasárnap a ZTE – Csákvár mérkőzést. A támadó a ZTE-ről és a nyári átigazolási ügyéről is nyilatkozott a hajrazte.hu-nak.

Mint beszámoltunk róla, együttesünk tegnap 2-0-s vereséget szenvedett a Csákvár ellen, hazai pályán az NB II 24. fordulójában, a vendégek második gólját pedig a tavalyi idényben még nálunk házi gólkirály, Bobál Gergely szerezte, aki csereként lépett pályára, majd döntötte el a találkozót. A fiatal támadó honlapunknak adott exkluzív interjút.

“Presztízsmeccs volt számomra a ZTE elleni, a volt csapatom ellen mindig más érzés játszani, mint más együttesek ellen. Jól éreztem magam, teljesíteni akartam Zalaegerszegen, szerencsére jól sült el, magas fordulatszámon pörögtem a beállásom után” – összegezte kérdésünkre saját teljesítményét a csatár, majd a találkozót is értékelte.

“Az első huszonöt percben nem úgy játszottunk, ahogy kellett volna, nagyon visszaálltunk, de szerencsére a ZTE-nek ekkor sem volt helyzete. Utána átvettük az irányítást, többet támadtunk, érett a gól is, a vezetés megszerzése után pedig már jóval könnyebb dolgunk volt. Nem éreztem azt az átütőerőt a ZTE-ben, ami kellett volna ahhoz, hogy sikeresek legyenek.”

Bobáltól megkérdeztük, hogy mennyire lepte meg a ZTE, hiszen az első két 2018-as tétmeccsen jól játszott és nyert a csapat, a közönség is ünnepelte őket, ebből viszont nem sok látszott tegnap, és a “Szép volt, fiúk”-at is felváltotta a füttyszó a ZTE Arénában.

“Közrejátszhatott, hogy sok meccse volt a Zetének az elmúlt időszakban, és nem olyan bő a keretük, hogy tudnák a hiányzókat pótolni. Mi próbáltunk a gyengeségeiket kihasználni, hiszen már korábban láttuk, hogy hol vannak a hibapontjaik, és ezekre készültünk, próbáltuk megfojtani a játékukat.”

A 2016/2017-es idényben Zalaegerszegen jó teljesítményt nyújtó támadó kapcsán az előző nyáron sokáig téma volt, hogy megvásárolhatja a ZTE, ami azonban nem jött össze. Az okokról faggattuk a támadót.

“Több dolog  is közrejátszott. Én a Zetével a szerződés hosszában nem tudtam megegyezni, ők három évet szerettek volna aláíratni velem, én viszont annyi időre nem akartam elkötelezni magam. Hozzáteszem, hogy NB I-ben szerettem volna játszani, ahonnan volt is ajánlatom, csak nem engedett el a Honvéd. Az NB I-es ajánlat és a Zete-lehetőség egy időben volt, kivártam az NB I-esre, de nem tudták kifizetni az összeget, így nem jött össze a váltás. Télen viszont már nem vetődött fel a ZTE, nem kerestek, nem hiszem, hogy akartak volna.”

A zalaegerszegi emlékeiről is megkérdeztük Bobál Gergelyt.

“Nagyon szerettem ott játszani, mind az edzőkkel, mind a csapattársakkal remek volt a viszonyom. Jó helynek tartom Zalaegerszeget, és többet érdemelnének, mint ahol most állnak. Idén már lehet, hogy ez nem jön ki, de ha jövőre erősítenek, többet fektetnek a csapatba, és az edzők terén is állandóság lesz, akkor lehet jövője a ZTE-nek az NB I-ben is.”

“Egy meccsekben, illetve két-három mérkőzéses sorozatokban gondolkodunk, cél elsősorban a bennmaradás – fogalmazta meg a Csákvár céljait Bobál. – Ha többet nyerünk, és nem kell az utolsó pillanatig küzdeni a bennmaradásért, az még jobb. Az ősz nem úgy sikerült Csákváron, ahogy szerették volna, ezt kell most megmentenünk.”

Játékos osztályozás: Értékeld a Csákvár elleni csapatot!

Vélemény, hozzászólás?